Gyerekek ipari terekben - Megrendezett fotó
Megrendezett fotó – Sohasem vonzott igazán. Mégis foglalkoztatott, ezért elhatároztam, hogy kipróbálom. Furcsa, steril, személytelen műfaj. Ezt csak erősíti, hogy a képek rideg ipari terekben készültek, amely választás részemről egyáltalán nem volt véletlen. Azt szerettem volna, ha megjelenik egy mély ellentét a helyszín és a szereplők között: Makulátlan, kedves leányok egy lepusztult, barátságtalan környezetben. Puha és kemény, friss és elavult egy fényképen belül. Ehhez társul a lányok öltözéke is, amelyet mindig úgy választottam, hogy erősítse ezt a feszültséget. A környezethez valón kívül többletjelentés fakad a két modell egymáshoz és a fotográfushoz való viszonyából is (ld. arckifejezés, testtartás), amely a koruk előrehaladtával szintén változik. Mindezekkel együtt – reményeim szerint – ezek a fényképek többet mondanak, mint egy divatfotó.

Lányok hangárban pirosban 0

Lányok hangárban pirosban 1

Lányok hangárban pirosban 2

Lányok hangárban pirosban 3

Lányok hangárban pirosban 4

Lányok hangárban pirosban 5

Lányok hangárban pirosban 6

Lányok hangárban pirosban 7

Lányok hangárban pirosban 8

Lányok hangárban pirosban 9

Lányok hangárban pirosban 10

Lányok szántóföldön lilában 0

Lányok szántóföldön lilában 1

Lányok szántóföldön lilában 2

Lányok szántóföldön lilában 3

Lányok szántóföldön lilában 4

Lányok szántóföldön lilában 5

Lányok autójavító telepen kékben 0

Lányok autójavító telepen kékben 1

Lányok szennyvíztisztító telepen tarkában 0

Lányok szennyvíztisztító telepen tarkában 1

Lányok szennyvíztisztító telepen tarkában 2

Lányok szennyvíztisztító telepen tarkában 3

Lányok szennyvíztisztító telepen tarkában 4

Lányok szennyvíztisztító telepen tarkában 5

Egy lány pulykafeldolgozó üzemben rózsaszín-zöldben

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 0

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 1

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 2

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 3

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 4

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 5

Fiú a Szellemvárosban Szentkirályszabadján 6

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 0

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 1

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 2

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 3

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 4

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 5

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 6

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 7

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 8

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 9

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 10

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 11

Lányok elhagyott sporttelepen drappban 12

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 0

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 1

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 2

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 3

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 4

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 5

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 6

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 7

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 8

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 9

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 11

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 12

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 13

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 14

Lányok lepencei elhagyott strandon fehérben 10
